Beszámolók
 
Rövid interjúk a Civil Vitamin programban résztvevőkkel

 
 
MAGABIZTOSSÁGOT ADOTT NEKEM A PROGRAM
 
Rólandné Varga Zsuzsanna a program tréningjein számos új ismeretet szerzett, bővültek kompetenciái. Munkát kapott, s úgy érzi, ha a jövőben ismét új munkahelyet kellene keresnie, akkor már jóval magabiztosabban jelentkezhet a számára vonzó állásokra.
 
A Civil Vitamin program foglalkozásai 2014. januárjában kezdődtek. Milyen élethelyzetben volt az ezt megelőző időszakban?
 
- Én akkor éppen gyógyulófélben voltam. Volt egy balesetem, éppen abból lábadoztam, vagyis a legjobbkor jött a Civil Vitamin nyújtotta lehetőség. Részt vettem egy számítógépes adatrögzítő tanfolyamon, és sok más foglalkozáson, tréningen.
 
Milyen volt a számítógépes adatrögzítő tanfolyam?

- Nekem tetszett. A családunkban van több számítógép, én is használtam ezeket, de persze főként internetezésre, illetőleg csak alapvető felhasználói szinten. Ezen a tanfolyamon sikerült jobban elmélyednem a számítógépek kezelésében, sok új tulajdonságát ismertem meg. Nagyon jól jött nekem a tízujjas gépírás megtanulása. Persze még nem nyernék versenyt benne, de mindig törekszem géphasználat közben, hogy vakon írjak.
 
Milyen kompetenciafejlesztő foglalkozásokkal segítette a program a későbbi elhelyezkedését?
 
Sok nagyon hasznos foglalkozás volt. Főleg az önéletrajz helyes megírását, motivációs levél megfelelő megfogalmazását elősegítő tréningek voltak számomra érdekesek, előremutatóak. Sőt az állásinterjúkat modellező gyakorlatok is kifejezetten előnyömre váltak, úgy érzem, hogy ezek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy utóbb munkát is kaptam a programon belül itt, a Fehérvári Civil Központban.
 
Milyen a kapcsolata a tanfolyamokon megismertekkel, munkatársakkal?
 
Szerintem jó a kapcsolatom a munkatársaimmal, ebben a korábbi csapatépítő tréningek is szerepet játszottak, de a régiekkel is jó kapcsolatot sikerült kialakítani. Van olyan is, akivel munkaidőn kívül is összejárunk, együtt töltjük a szabadidőnk egy részét.
 
Hogyan tovább a projekt után?
 
Megmondom őszintén, erről még nem gondolkodtam, most várakozó állásponton vagyok. Ha lehetőségek kapok a mostani munkahelyemen, szívesen maradok, jól érzem magam itt, de úgy gondolom, akkor sem kell kétségbeesnem, ha változtatnom kell, ez esetben újfent hasznomra lesznek a programban tanultak, a megszerzett kompetenciák. S nem is lenne bennem semmi rossz érzés, mert már most is bőven túlteljesítettem azt az időt, amire nekem korábban itt munkát ajánlottak. Visszautalva a megszerzett új ismeretekre: ezeknek birtokában, ha ismét, hogy úgy fogalmazzak, a munkaerőpiacon találom magam, akkor már jóval magabiztosabb leszek, mint annak előtte voltam.
 
 

 
ÚJSÁGÍRÓ SZÜLETETT
 
Majer Tamás kulturális rendezvényszervezőnek tanult a programban. Azóta már a Helyi Érték magazin újságírója és a HírBeleBumm Kreatív Kommunikáció szövegírója, illetve számos rendezvény (I. Fehérvári Színpompás Nap, Furfang Feszt) szervezője.
 
Milyen tanfolyamon vettél részt a Civil Vitamin programban?
 
- Kulturális rendezvényszervezőnek tanulhattam Juhász Zsófiától és Gonda Emmától, a Megyei Művelődési Központ munkatársaitól, a velük folytatott munka során értékes gyakorlati tapasztalatokkal gazdagodtam, gazdagodtunk. Szerepet kaptunk a 2014-es Megyenap (ez tavaly éppen Székesfehérváron volt) előzetes szervezésében és megvalósításában. Ennél is nagyobb falat volt a Dunaújvárosban megrendezett Fejér Megyei Diáknapok. Ennek szervezése is az MMK feladata minden évben. A szervezés több fázisában is jutott nekünk, a tanfolyam hallgatóinak feladat. Én az önkéntesekkel, vagyis a helyi szervezésben szintén résztvevő diákokkal foglalkozhattam, illetve az FMD Diákszínpad versenykategóriájának lettem felelőse. A tanfolyam során nagy segítséget kaptam néhány társamtól, akik kapacitáltak, legyek én a honlapon megjelenő beszámolók szerzője. Ezek megírása után egy sajtóközlemény elkészítése is nekem jutott feladatul, ebben Lőrincz Miklós újságíró avatott útmutatása volt segítségemre. E néhány szöveg megírása, majd újságírók pozitív visszajelzése segített, hogy önbizalommal vágjak neki az állásinterjúknak. Amellett, hogy az Echo Network kommunikációs munkatársa lettem, egy szakmailag igazán erős csapat tagja is vagyok, mióta felkértek, csatlakozzam a HírBeleBumm Kreatív Kommunikáció nevű szociális szövetkezethez. Velük is szép sikereket értünk el az elmúlt évben, több városi rendezvény is fűződik a nevünkhöz. Mi tagadás, pályára állított engem a Civil Vitamin!
 
Mi volt számodra a legnagyobb eredmény ebben az időszakban?
 
Csodálkozni fogsz, nem a tanfolyam, nem is a munkalehetőség, hanem egy barátság. Képzeld el, a program egy másik résztvevője legjobb barátommá vált, ez az, amit a legfontosabbnak tartok, ez a leglényegesebb eredmény a jövőmre nézvést is.
 
Mi lesz veled a projekt lezárulta után?
 
Nézd, írok a Helyi Értékbe, legutóbb éppen Melocco Miklóssal készítettem nagyinterjút. Úgy gondolom, hogy a magazin kiadójának elemi szüksége van rám, s ha akar, akkor olyan körülményeket teremt számomra, hogy nekem is megérje maradni. Ha nem, akkor az elmúlt időszakban tanultak, az elért szakmai eredményeim, a sok új tapasztalat, kapcsolat és elsősorban tudás, lehetővé teszi, hogy előrelépjek. Nyugodt vagyok, több helyről is megkerestek, úgy tűnik, sikerült némi ismeretséget szereznem Székesfehérváron szakmai körökben.
 

 
CIVIL SEGÍTSÉGGEL A MUNKAERŐPIACRA
 
Pereces Melinda életében egy baleset után teremtett új lehetőséget az Echo Innovációs Műhely. A felépülést követően ez a program hozta ismét lendületbe, segített neki munkahelyet szerezni.
 
Mit tanult a Civil Vitamin programban?
 
- Tavaly tavasszal egy számítógépes adatrögzítő tanfolyamot végeztem el (tízujjas gépírás, táblázatkezelés, szövegszerkesztő helyes használata). Ősszel konfliktuskezelői tanfolyamon, tárgyalástechnikai tréningen, valamint még intézményi kommunikációs tréningen is tanultam, szereztem új ismereteket. Emellett az összes, a projektben résztvevő társammal közös csapatépítő alkalmak is segítettek a kommunikáció fejlesztésében, az egymással való jó viszony megalapozásában, az idegen emberekkel való kapcsolatfelvételben, együttműködésben. Az is fontos volt, hogy ezek mind, kivétel nélkül jó hangulatban teltek el, könnyebb volt így készülni a későbbi állásinterjúkra is.
 
Van olyan új ismeret vagy eszköz, amelyet itt tanult, és sikerrel alkalmazza a munkahelyén?
 
- A tárgyalástechnikai ismeretek nagyban hozzájárulnak a napi munkám elvégzéséhez. Az én teendőim közé tartozik a munkahelyemen, az Ybl Pénzügyi és Számviteli Szakközépiskolában az egyeztetés a jelentkezőkkel, az OKJ-s tanfolyamok iránt érdeklődőkkel, valamint az ő tájékoztatásuk, illetve minden kisebb-nagyobb, éppen felmerülő probléma megoldása. A tárgyalástechnika segít abban, hogyan kell beszélni az emberekkel, hogyan lehet őket meggyőzni arról, hogy számukra hasznosak a tanfolyamaink, hogy új dolgokat tanulhatnak, ha elvégzik, amelyek segítik a további boldogulásukat, előmenetelüket. Emellett maga az adatrögzítés is hasznos volt nekem mindenképpen, mert természetesen el kell végezni sok-sok adminisztrációs feladatot is. A konfliktuskezelésben jártasság pedig magától értetődően fontos, hiszen emberekkel foglalkozom napi szinten. Bármikor adódhat valami probléma, véleménykülönbség, amit el kell hárítani, fel kell oldani úgy, hogy az mindkét fél kölcsönös megelégedettségére szolgáljon.
 
Hogy érzi magát a munkahelyén?
 
- Szuper (nevet), tök jó! Fiatalok vannak itt többnyire, mindenkivel jól kijövök. A felnőttképzést támogató csapat tagja vagyok. Határozott idejű a foglakoztatásom, az első hat hónapot egy újabb féléves szerződés követte, most már ennek a vége felé járunk. Úgy tájékoztattak, hogy jó eséllyel lesz lehetőség arra, hogy maradjak tovább, hosszabb távra is.
 

 
A GYAKORLATI TUDÁS EREDMÉNYEZ MUNKALEHETŐSÉGET
 
Svarda Adrienn pályakezdőként kapott helyet a programban, előbb gyakorlatban képezhette magát tovább felsőfokú elméleti közgazdasági tanulmányai után a vágyott pénzügyi területen, majd egy remek csapatban kapott munkalehetőséget, bizalmat az Echo Nonprofit Network pénzügyi munkatársaként. A székesfehérvári civil szervezet nemcsak személyes boldogulását, fejlődését segítette elő eddig, hiszen vőlegénye, aki asztalos, is kapott már bemutatkozási lehetőséget az Echo berkein belül működő Fejér Megyei Civil Információs Centrum egyik termelői vásárán.
 
Hogy találtál rá a Civil Vitamin programra?
 
- Olvastam a megyei napilapban, illetve a városi televízióban is hallottam róla. Ezek után jelentkeztem még 2013. őszén.
 
Milyen tanfolyam elvégzésére lett így lehetőséged?
 
- Pénzügyi ügyintézői tanfolyamot végeztem el. Én jártam korábban közgazdasági egyetemre, ott az alapokat természetesen már megtanultam a pénzügyről, számvitelről.
 
Az itteni tanfolyam képes volt speciális tudás átadására?
 
- Persze, itt részletesebben megtanultam olyan dolgokat, eljárásokat is, amelyeknek korábban csak az alapjait. Az egyetemen inkább a definíciók, az elméleti vonatkozások megtanítására törekedtek. Ez a tanfolyam sokkal inkább volt gyakorlatorientált.
 
A Civil Vitamin a résztvevőknek nem csak egy OKJ-s végzettség megszerzését segítette, hiszen számos egyéb tanácsadás, kompetenciafejlesztő tréning is a program része volt. Mit szerettél ezek közül a legjobban?
 
- Nagyon élveztem a csapatépítő tréningeket, olyan emberekkel is megismerkedhettem, akikkel máshol talán sohasem, hiszen alapvetően más irányban, szakmában képzeltük el magunkat korábban is, s dolgozunk jelenleg is.
 
Tényleg, hogy jössz ki a közvetlen munkatársaiddal?
 
-Nagyon szeretem őket! Sokat segítettek, amikor idekerültem. Tapasztaltabbak nálam, ezért is tudok tőlük tanulni. A közvetlen főnököm, az Echo Network pénzügyi vezetője, Zugor Zsuzsanna, ő is sokat segít nekem, nagyon pozitív személyiség. Én pályakezdő vagyok, nekem ez az első rendes munkahelyem, no persze már 16 éves korom óta rendszeres dolgoztam, számos diákmunkát végeztem. Mindig is pénzügyi területen akartam elhelyezkedni, emberi erőforrással foglalkozni.
 
Emberekkel dolgozol sokat. Hogy megy ez neked?
 
- Elég nehéz volt ez az elején. Nekem az arcomra mindig kiül minden érzelem. Ebben még kell tanulnom, de ez is egyre jobban megy.
 
A Fehérvári Civil Központ előtt minden hónapban van egy vásár. Úgy tudom, hogy a vőlegényed is részt vett már ezen.
 
- Igen, a Fejér Megyei Civil Információs Centrum térségi tanácsadója, Kovács György említette a lehetőséget, ő a vásár egyik főszervezője, miután megtudta, hogy vőlegényem, Karesz asztalos. Mi rendszeresen járunk vásárokra az ő munkáival, így aztán erre a vásárra is ellátogattunk, nagyon jó lehetőség volt ez is a számunkra. Itt a munkatársaim is megcsodálhatták Karesz alkotásait!
 

 
ÚJ MUNKAHELY, ÚJ BARÁTSÁG
 
Törzsök Katalinnak három gyermeke van, két lánya már felnőtt, 24 és 22 esztendős, kisfia azonban még évtizedekig ”kiköveteli” magának az állandó figyelmet, gondoskodást, hiszen ő csupán tavaly múlt el 4 esztendős. Katalin gyesről visszatérve találta meg a helyét a munkaerőpiacon a Civil Vitamin program révén. Nagy segítség volt számára a program, hiszen gyermekvállalás miatt ideiglenesen kilépett a munkaerőpiacról, s visszatéréskor olyan munkahelyet keresett, ahol gyermekbarát környezet, munkatársak, beosztás segíti életét. Ezt a Fehérvári Civil Központban megtalálta! Sőt legjobb barátnőjét is itt ismerte meg.
 
Mikor kezdődött a Civil Vitamin program? Mit csinált előtte?
 
- Tavaly, 2014. januárjában indultak el a foglalkozások, nem sokkal utána a tanfolyam, előtte 3 évig gyesen voltam a kisfiammal.
 
Milyen tanfolyamot végzett el a projekt ideje alatt?
 
- Pénzügyi ügyintézőit. Nagyon tetszett, én korábban postaforgalmit végeztem, de ez is adott sok új tudást a számlázásról, könyvelésről. Én ilyesmivel már foglalkoztam a munkám során máshol, de nem olyan mélységben, mint amit e tanfolyam során elsajátítottam.
 
Hogy érezte magát a fejlesztő foglalkozásokon?
 
- Megismertük egymást a többiekkel, sokan közülük munkatársaim, sőt barátom is lett azóta. A legjobb barátnőmet is ebben a programban ismertem meg. A minap éppen együtt voltunk a Vörösmarty Színházban, az Amadeust néztük meg. Ez a program segített visszailleszkedni a munkaerőpiacra, főleg azért, mert én úgy érzem, hogy a kereskedelem és vendéglátóiparban, amelyben korábban dolgoztam, már nem lenne jó nekem, a kisfiam miatt sem. A mostani munkám segít abban, hogy rá is elég időt tudjak szánni.
 
Milyen a munka, a főnök? Segítik például a gyermeknevelést a beosztás elkészítése során?
 
- Ez a munka nekem fantasztikus. Hatalmas segítség, hogy ilyen főnökeim vannak. Bármiben együttműködnek velem, ha én azt mondom, hogy szeretnék egyik nap pihenő napos lenni, akkor megkapom ezt a lehetőséget. Így az összes rendezvényre, gyerekprogramra el tudok menni, el tudom vinni a kisfiamat. Ha nincs, aki vigyázzon rá, nincs, aki vigye-hozza az óvodából, akkor ebben is segítenek a beosztás rugalmas kialakításával nekem. Ennél jobbat nem is lehet kívánni. A közvetlen főnökömről, Borján Tamásról is csak jót tudok mondani, partner mindenben. Sokat mond, hogy az év munkatársa lett ő nálunk tavaly.
 
Mit gondol, milyen lehetőségei lesznek a projekt lezárulása után?
 
- Én biztosra veszem, hogy engem marasztal majd a főnököm, ha rajta múlik, szerintem felajánlanak hosszabbítást. Úgy gondolom, hogy képes vagyok segíteni a munkáját, kölcsönös a megelégedettség.
 
 

Oldal nyomtatása