A Kaptár is ott volt a NIT-en
A Kaptár Országos Szolgáltató Nonprofit Kft. két új szakmai koordinátora is részt vett a Nemzeti Ifjúsági Tanács Szabadegyetemén Felsőörsön. 
 
 
 
 
Soós Hajnalka és Szoldi Lilla rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott a négy nap során. A szakmai programok mellett egymást is jobban megismerhették a lányok, egyfajta csapatépítésként is szolgált számukra a Szabadegyetem. A programon közel száz résztvevő jelent meg az ország minden tájáról. A négynapos szakmai esemény segítette a fiatalok és az ifjúsággal foglalkozó szakemberek fejlődését, találkozási pontként szolgált a civil szervezetek, illetve a kormányzati szereplők számára. A Szabadegyetem plenáris üléseket, tematikus workshopokat foglalt magában. Hat tematikus szekcióban dolgozhattak a fiatalok, Hajni és Lilla az oktatás szekcióhoz csatlakozott. A szekcióban a közoktatást és a felsőoktatást érintő aktuális kérdéseket vitattak meg a fiatalok, a hazai oktatás jelenlegi helyzetéről indult el egy párbeszéd, ezeken kívül az oktatást érintő problématérképet vázoltak fel, valamint a köznevelést érintő aktuális átalakításokat ismerték meg.
Lazításképpen különböző csapatépítő játékokon, szabadidős programokon vehettek részt a fiatalok, és kicserélhették egymással tapasztalataikat, új kapcsolatokat építhettek a négy nap során.
 
 
nyomtatás