Közszolgáltatók a civilekért oklevél
„Közszolgáltatók a civilekért” elismerő oklevelet adományoz az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért 2017-től Székesfehérváron. Az oklevelet olyan magánszemély kaphatja, aki legalább öt éve dolgozik állami, önkormányzati intézménynél, szervezetnél vagy többségi önkormányzati tulajdonú vállalkozásnál a megyeszékhelyen. A részleteket sajtótájékoztatón ismertette Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere, Németh László, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért elnöke és Domokos Tamás kuratóriumi tag. 
 
 
„Székesfehérvár Önkormányzata nagy örömmel hallott arról a civil kezdeményezésről, hogy a közszolgálatban dolgozók sokszor nem látványos, de nélkülözhetetlen munkáját a társadalom független díjjal is elismeri. Ezért az Önkormányzat a kezdeményezés mellé áll, melyet személyesen én is pártolok.” – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Róth Péter alpolgármester.
„A fenntartható társadalom alapja a szektorok közötti együttműködések fejlesztése. Ennek számos jó gyakorlata létezik a világon, a közös programok, rendezvények, partnerségek hazánkban, Székesfehérváron is egyre jobban terjednek. A civil szféra és az üzleti világ egyik jó gyakorlata a társadalmi felelősségvállalás és a felelős vállalati magatartás népszerűsítése. A civil társadalom ezt megfelelő díjakkal, elismerő rendszerekkel motiválja és honorálja is. Az üzleti szféra mellett a másik fontos partnere a civil szervezeteknek a helyi közszolgáltatások szervezői, az önkormányzati intézmények, a közszolgáltató cégek, állami szervezetek.”- fejtette ki Domokos Tamás, az Alapítvány a Székesfehérvári Fogyasztóvédelemért kuratóriumi tagja.
A közszolgáltatásban dolgozókkal napi kapcsolatban vannak a fehérvári civil szervezetek is, egymás munkáját segítve, kiegészítve. Ugyanakkor azt is el kell ismerni, hogy a közszolgáltatásban dolgozók személyes elköteleződése, támogató hozzáállása nélkül a civil szektor programjai, szolgáltatásai, rendezvényei nehezebben tudnának megvalósulni.
 
 
nyomtatás